A csapattársaim a Mainznál már a megérdemelt pihenőjüket töltik, számomra azonban érthetően nincs vége az idénynek. Napi négy-öt órát a klub szakembereivel dolgozom: biciklizek, erősítek, vizi terápián veszek részt, gyógytornász és rehabilitációs edző is segít a felépülésben. Szerdán lesz egy hete, hogy ismét kontrollon voltam, és örömmel mondhatom, a professzor úr szerint minden a legnagyob rendben van a lábammal. Semmi fájdalmat nem érzek, nincs duzzanat, gyulladás a térdemben, és ha ez így marad, akkor öt-hat hét múlva kocogni is elkezdhetek. A csapat edzője, Thomas Tuchel a közelmúltban említette, már azzal is elégedett lenne, ha a téli felkészülést százszázalékos állapotban a többiekkel együtt kezdhetném el. Én úgy számolok, október környékén már minden edzésgyakorlatot el tudok végezni, ám ha így lesz, akkor is tovább építem magam, ugyanis el akarom kerülni, hogy túl korán térjek vissza a pályára.

Természetesen az edzések mellett figyelemmel követtem az NB I eseményeit is. Boldog voltam, amikor az öcsém, Vilmos a Honvéd ellen bemutatkozott az első osztályban, és örültem az Újpest hatodik helyének is. A Megyeri úti klubnál bebizonyították, fiatal, magyar gyerekekkel is lehet jó eredményt elérni, arról nem is beszélve, hogy az ilyen csapatot a szurkolók mindig szerethetőnek tartják. Az nem jelentett meglepetést, hogy a Videoton lett a bajnok, ugyanakkor azt nemigen értem, miért kell megválni attól a szakembertől, aki aranyéremig vezeti az együttest. Kiváncsian várom, hogy a nemzetközi porondon miként áll majd helyt a Vidi, ám azt tudom, nagyon nehéz lesz olyan eredményt elérnie, amelyre az emberek felkapják a fejüket.

Meglepve hallottam, hogy Gera Zoltánt néhány perc után kiállították az angol bajnokság utolsó fordulójában, és miután lejárt a szerződése, remélem, megnyugtatólag rendeződik a sorsa. Nagy luxus volt nem játszatni őt a Fulhamnél, neki folyamatos játékra van szüksége, és akkor úgy teljesít, mint tavaly, amikor az Európa Liga döntőjébe vezette a csapatát. Közeledik a válogatott Luxemburg és San Marino elleni meccse, számomra nem kérdés, mindkettőt győzelemmel zárjuk. Jó látni, hogy Szabics Imre ott van a keretben, annak idején nagyon sokat segített nekem Stuttgartban a beilleszkedésben.

Végezetül annyit: kellemes nyári pihenőt minden futballt szerető embernek, nekem a vakáció elmarad. Dolgozom keményen, a célom az, hogy idővel ismét örömöt szerezzek a Mainz, illetve a magyar válogatott szimpatizánsainak.

Január 29-én a Kaiserslautern elleni meccsen súlyos sérülést szenvedő Szalai Ádám, a magyar válogatott és a Mainz huszonhárom esztendős középcsatára már elkezdte a rehabilitációt. Ezeken a hasábokon a Real Madrid korábbi játékosaként ezúttal a Real és a Barcelona ádáz harcáról is beszél.

Kezdjük a ma esti háborúval: biztos vagyok benne, különleges meccs lesz megint! A Real Madridnak ugyanakkor sajnos már nem sok esélye van ezen az összecsapáson, ha belegondolok, hogy a csapat ezúttal a Barcelona otthonában, kétgólos hátrányból, néhány eltiltott futballistája nélkül lép pályára, akkor úgy is fogalmazhatnék – nagyjából annyi esélye van, mint vakondnak a céllövészetben.

Itt már José Mourinho keze is meg van kötve, az eredmény megfordításához ezúttal támadófutballra lenne szükség, csakhogy kinyílni a Camp Nouban felér az öngyilkossággal. Engem még mindig bosszant az első mérkőzéses kiállítás, abba most ne menjünk bele, hogy Pepe lába elérte-e az ellenfelét vagy sem – a lényeg, a világ legnézettebb mérkőzésén, amelyen szurkolók milliói tapadnak otthon a képernyőre, nem lenne szabad így belenyúlni a találkozóba.

Elismerem, ha ez a szabálytalanság nem a Real–Barca meccsen történik, akkor lehet érte pirosat adni, de ezen a szinten már mérlegelnie kellene a játékvezetőnek, akkor ott, abban a pillanatban elég lett volna felmutatni a sárga lapot. A Spanyol  Kupa-döntőt mesterien hozta a Real, de a Bajnokok Ligájában tíz emberrel esélyük sem volt a madridiaknak. És őszintén mondom, sajnos a visszavágón sem lesz! A forgatókönyvre nem vennék mérget, ám az biztos, a Real ezúttal sem nyílik ki, türelmesen vár a megfelelő alkalomra, a kérdés, hogy él-e a kínálkozó egy-két lehetőséggel, vagy addigra már eldönti a Barcelona a meccset.

Ami a lábamat illeti, köszönöm, szépen gyógyulok. Ezekben a napokban itthon vagyok Magyarországon, volt még egy-két elintéznivalóm, de hamarosan visszatérek Mainzba. Itthon volt alkalmam összefutni a haverokkal, elújságoltam nekik is, hogy egyre biztatóbb a gyógyulásom – néhány napja uszodába is járhatok vele, megkezdődött az úgynevezett vízterápia. Lépésről lépésre haladok, az elmúlt hetek, hónapok legjobb érzése az volt, hogy szerdán végre végleg eldobhattam a mankókat. A lelkemnek  nagyon jót tett. Most már segítség nélkül járok-kelek, erősítésekre kifejezetten jól reagál a térdem.

Délelőtt indultam Budapestről, és este hat is elmúlt már, mire a németországi otthonomba értem, noha az autópályán nem volt különösebben nagy forgalom, azért ésszel nyomtam a gázpedált. Nem hiányzik a baj, már csak azért sem, mert ugyebár szerdán így is kés alá fekszem. Végre eljött a nap, amikor az utolsó műtéten is túlesek, nagyon várom már, hogy végre teljes erővel megkezdhessem a rehabilitáció utolsó szakaszát. Az operációtól nem tartok, ilyen szinten ez már rutinnak számít, Németország, de talán Európa egyik legjobb térdspecialistájára bízom a lábamat.

Érzékeltetésképpen talán elég, ha csak annyit mondok, hogy a legutóbbi konzultációnk alkalmával előttem éppen Steven Gerrard sétált ki a vizsgálóból – az angol sztárok is hozzá járnak. A Liverpool sztárjával bólintottunk egymásnak, de nem merültünk bele az élet nagy dolgainak megvitatásába. A lényeg, hogy nincs bennem félsz, a doktor úr is azt mondta, az első műtét sokkal komplikáltabb volt, most már nincs miért aggódnom.

A kedd estét egyébként már a kórházban töltöm, délután fél négykor kell jelentkeznem a magánklinikán, és már most azon idegeskedem, hogyan fogom megnézni az esti, hollandok elleni meccset. Nyilvánvalóan lesz televízió a szobámban, de azon aligha tudok majd olyan csatornát fogni, amelyik élőben adja a holland–magyart, megpróbálom majd interneten követni a mérkőzést.

Pénteken természetesen én is ott voltam a Puskás Ferenc Stadionban, bevallom, pocsék volt nézni azt a találkozót. Egyfelől mert nem lehettem ott a pályán a többiekkel, hogy segítsek a csapaton, másfelől mert ne szépítsük, ez a kilencven perc nem úgy sült el, ahogy terveztük.

A ma esti előtt nehéz bármi okosat mondani, aki látta az első összecsapást, az sejtheti, milyen félelmetesen nehéz meccs vár ránk ma Amszterdamban. Budapesten is szinte végig a hollandok birtokolták a labdát, ezúttal sem valószínű, hogy átadják a kezdeményezést nekünk, a srácoknak ismét rengeteget kell majd futniuk, hogy labdát szerezzenek.

Ízelítőt kaphattunk belőle, miért is övék a világ második legjobb csapata!

Tanácsot nem tudok adni a többieknek, már csak azért sem, mert biztos vagyok benne, hogy Egervári Sándor kieszelt valamit a kedd esti meccsre.

Annyit üzenek a fiúknak a távolból: fel a fejjel, csak keményen!

Mesterhármas a bronzmeccsen, és mellé gólkirályi cím. Szóval azt hiszem, a vasárnapi, mannheimi teremtornánál keresve sem találhattunk volna jobb alkalmat a felkészülésre.

A múlt héten még influenzával küszködtem, ezért a huszonkilencedikei „újrakezdés” után ki kellett hagynom jó néhány edzést. A hatcsapatos, műfüves tornáról viszont már nem akartam hiányozni, és mivel idejében meggyógyultam, vezetőedzőnk, Thomas Tuchel engem is benevezett a tizenkét fős keretbe.

Jól kezdtünk: a Hoffenheim ellen 6–0-ra nyertünk, és nemcsak én szereztem gólt, hanem Lőw Zsolt is. A házigazdától sajnos kikaptunk, de a Kaiserslautern elleni meccset behúztuk a segítségemmel. A harmadik helyért megint csak a Mannheim ellen játszottunk. Szerencsére, háromszor is betaláltam, és a vége: 3–0!

Nem vagyok babonás fajta, bár kétségtelenül jót tett, hogy mindjárt öt góllal kezdtem az új évet. Ha fogadalmat nem is tettem, azt azért szilveszterkor elhatároztam: mindent elkövetek, hogy a 2011-es esztendő hasonlóan sikeres legyen, mint az előző volt – méghozzá Mainzban, és a válogatottban is.

Tizenhét bajnokin harminchárom pontot szereztünk, a második helyen várjuk a folytatást. Óva intek attól, hogy hátradőljünk, elvégre ha már idáig eljutottunk, szeretnénk a nyáron európai kupaindulást érő pozícióban végezni. A válogatottal is jó lenne a tavasszal elkapni a nagyokat, aztán minél előrébb végezni.

Klubcsapatom jó kapcsolatot ápol a Barcelonával, ezért a teremtorna után, hétfőn Spanyolországba utaztunk edzőtáborba. Itt vagyunk közvetlenül a Nou Camp mellett, és ideális körülmények között készülhetünk egészen péntekig. Az időjárás jó, és immár az edzéseken is egyre több labdát látunk.

Ennek már csak azért is örülök, mert eltökélt célom, hogy minél többet játsszak – a csapatban.

Aki ott játszik elöl, annak illik sok gólt szereznie. Nekem azonban a hetedik forduló óta sehogy sem sikerül betalálnom a bajnokságban.

Ennek ellenére a klubvezetők továbbra is elégedettek velem. Igyekszem mindig megjátszható lenni, az előrerúgott labdákat pedig megtartani. Dicsérnek, mert harcolok, sokat mozgok. Bíznak bennem, és folyamatosan játéklehetőséget adnak – nem mondhatom, hogy az edzők türelmetlenek lennének.

Már csak azért sem, mert pénteken három nullára nyertünk a Nürnberg ellen. Az ember azt gondolná, sima meccs volt, holott nem volt könnyű dolgunk, mert kevés igazán veszélyes gólhelyzetet alakítottunk ki. Biztató azonban, hogy most, valamint az előző fordulóban is háromszor voltunk eredményesek.

S ha már három: ennyi napot tölthettem odahaza a szeretteimmel és a barátaimmal. Hosszú kimenőt kaptunk, szombat reggel még edzettünk, aztán repülőre ültem, és csak hétfő este utaztam vissza. Az otthoni hóesés semmi sem volt ahhoz képest, mint ami itt, Mainzban fogadott a megérkezésemkor.

Ezért a keddi edzés előtt hólapátot ragadtunk bemelegítés gyanánt, hogy legalább félpályán tudjunk játszani. Két osztrák csapattársam, Christian Fuchs és Andreas Ivanschitz rengeteg havat látott már az életében, remek módszert dolgoztak ki a lapátolásra, és mi hárman voltunk a leghatékonyabbak.

Hihetetlen, milyen ítéletidő tombol Németországban. Akadozik a közlekedés, szüntelenül esik a hó. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a nagy- és az edzőpályánk is fűtött. Igaz, mit sem érünk vele, hisz szombaton Frankfurtban szerepelünk. Három forduló van még hátra, nincs mese, játszani kell.

Csak ez a góltalanság nem fér össze a maximalizmusommal.

Noha pánikhangulat nem volt a mainzi öltözőben, az utóbbi időben nemigen veregettük egymás vállát a meccsek után.

Ezért is örülök, hogy múlt héten, a Mönchengladbach ellen egyenesbe jöttünk, és három vesztes bajnokit követően ismét győzelmet ünnepeltünk. Csapatunk erősségét jelzi, hogy kikecmergett a hullámvölgyből – ezért bizakodóan várom a pénteki folytatást, amikor is a Nürnberggel játszunk.

Szerencsére a sérülések eddig elkerültek, a náthát viszont nehezen heverem ki. Úgy tervezem, hogy a bajnoki után hazalátogatok a szeretteimhez. Ám ahogy hallottam, túlságosan jó időjárás otthon sem vár, ezért már nemcsak a repülőgép klímájára, hanem a havazásra is fel kell készülnöm.

Bosszantott, hogy a válogatottban, Litvánia ellen jó néhány helyzetet kihagytam. Mivel azonban szombaton André Schürrle csapattársamat, Székesfehérváron pedig Priskin Tamást szolgáltam ki, legalább elmondhatom, hogy nem maradtam adós a gólpasszal odahaza s a klubcsapatomban sem.

Csakhogy egy támadót elsősorban a góljai minősítenek, ezért nem lehetek teljesen elégedett. Igaz, a mainzi vezetők azzal fogadtak a visszatérésemkor, hogy mondták: szerintük jól teljesítettem a nemzeti csapatban, és szívből remélik, sikerül megtartanom a formámat a következő hetekre.

A három nyeretlen bajnoki után azt vetették a szemünkre, hogy alig tudtunk nagyobb gólszerzési lehetőséget kialakítani az ellenfél kapuja előtt. A Mönchengladbach ellen mégsem nyögvenyelősen, hanem jó játékkal nyertünk 3–2-re, méghozzá úgy, hogy 1–0-ra és 2–1-re is vezetett az ellenfelünk.

Úgy fest, Mainzban újból divatba jön a vállveregetés.

Kisgyerekként bármit megtettem volna, hogy egyszer végre találkozhassam a „nagyokkal”.

Már csak ezért is tudom, mit érezhettek azok a srácok, akik velünk labdáztak a válogatott hétfő délelőtti gyakorlásán. Azt hiszem, az én mellem is dagadt volna a büszkeségtől, ha testközelből láthatom a példaképeimet.

Minden ilyen alkalom megerősít abban a hitemben, hogy egy profi játékos ne csupán a pályán, hanem azon kívül is igyekezzen minél több fiatalt a sportág mellé állítani – különösen idehaza.

Jó újra itthon lenni, igaz, a szokásos nátha ezúttal sem került el. Lehet, a repülőgép klímája miatt van, de minden egyes hazajövetelemkor megfázok. Aggodalomra viszont nincs ok, szorgalmasan szedem a C-vitamint, és biztos vagyok benne, hogy szerda estére már semmi bajom nem lesz.

Annak ellenére, hogy a litvánok elleni mérkőzés nem Eb-selejtező, fontos erőpróba előtt állunk. Egyedül akkor gondolnám másként, ha mi lennénk a brazil, a holland, vagy a spanyol válogatott, csakhogy erről sajnos szó sincs.

Ezért aztán minden olyan alkalmat meg kell ragadnunk, amikor együtt lehet a keret, és fejlődhet a csapat. A névsorban nincs nagy meglepetés, ez is jelzi, Egervári Sándor kapitány a kísérletezés helyett az építkezést tartja előrébb valónak.

Tudom, sokan mondják, a magyar futballista az őszi szezon hajrájában már a háta közepére sem kívánja a válogatott meghívót. Nem vettem azonban észre, hogy bárkinek is nyűg lenne a mostani felkészülési mérkőzés, végtére is az eddig elért eredményeink köteleznek bennünket.

Már csak ezért sem szabad lazára venni a figurát.

Többnyire igyekszem a helyükön kezelni az újságokban megjelenteket.

Így volt ez akkor is, amikor jól ment a csapatunknak, a sajtó pedig túlértékelt, „felnyomott” bennünket, s most sincs ez másként, hogy megtorpantunk – és máris kritikák zúdulnak ránk.

A legutóbbi három bajnokin kikaptunk, erre a Frankfurter Allgemeine elemzésében kegyetlenül ízekre szedte a társaságot, és senkit sem kímélt.

Csak épp azt felejtik el mindig megírni, hogy a Mainz egy kis csapat, és nem a Bayern München. A bajoroknak kell minden áldott meccsüket megnyerni, nem nekünk. Az első hét fordulóban erőn felül teljesítettünk, tudtuk azonban, hogy a sikersorozat nem tarthat örökké.

Most, hogy rosszabbul megy, a hangulat is megváltozott, de aggodalomnak semmi nyoma. Az jár ugyanis a fejünkben, hány olyan együttes van az élvonalban, amely mindenét odaadná, csak hogy cseréljen velünk.

Szerencsére, a népszerűségünk cseppet sem csökkent, sőt. Csütörtökön hajnalban kellett kelnem, de megérte, mert délelőtt iskolapadba ültem: Mainztól kilencven kilométerre diákokat leptünk meg kisebb ajándékokkal, autogramokkal.

Az útitársam Lőw Zsolt volt, sokat vagyunk együtt, és ha hazai ízekre vágyom, a felesége mindig főz valami finomat. Mainz felé visszaúton épp azt beszéltük, ha jók leszünk, ebédre biztosan bablevest, utána pedig valami finom süteményt kapunk.

Kell az energia a sikeresebb bajnoki folytatáshoz.

Hihetetlen, ami körülettem van az elmúlt hónapokban. Fantasztikus volt hazajönni úgy, hogy az első helyen állunk a Mainzcal, most pedig jó lesz úgy visszamenni, hogy sikeres voltam a válogatottal is!

Óriási öröm számomra, hogy két ilyen fantasztikus csapat tagja lehetek. Az is szenzációs, hogy a válogatottban és a klubcsapatomban is eredményes tudtam lenni.

Ami a legelképesztőbb, hogy ebben a szezonban minden tétmeccsen győzött az együttes, amelyikben pályára léptem. A Mainz ugyebár hét bajnoki meccsből hetet nyert meg, a válogatott pedig győzött Moldova, San Marino és most Finnország ellen is.

Nagyon nehéz dolgunk volt a finnek ellen, de rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült győzni. Koman Vladimir lendületet adott a csapatnak, és fantasztikus passzokkal szolgált ki minket.

Két nagy helyzet is volt, ami után eldőlhetett volna a mérkőzés: egyszer lesen állították meg az akciót, pedig Gera Zoli hátrébb volt, mint a védő. A másik helyzetnél úgy érzem, jól sikerült a csel, majd a lövés is, de egy pici hiányzott.

Szerencsére egyiken sem múlott semmi, mert Dzsudzsák Balázs remek lövésével győzni tudtunk Helsinkiben!

Csodálatos este volt a tegnap esti mérkőzés. Egy labdarúgónak az a legfontosabb, hogy elismerje őt a közönség. Ezért is tartottam fontosnak, hogy az első találatom után megtapsoljam a szurkolókat és megköszönjem, hogy kijöttek a mérkőzésre. Remélem, a jövőben még többen lesznek!

A második gólomat követően megcsókoltam a címert és így lőttem ki a drukkerek felé. Hihetetlenül boldog voltam, hogy ebben a csapatban játszhatok és hogy a Puskás Ferenc Stadionban pályára léphetek.

Nem akarom lebecsülni a San Marinó-iakat, de ebből a mérkőzésből messzemenő következtetést nem szabad levonni. Az azért biztató, hogy mindenki hajtott az elsőtől az utolsó percig és hogy végig gólra törően játszottunk –, adhat némi önbizalmat ez az eredmény.

A lecserélésem után jegelni kellett egy kicsit a lábamat, mert kaptam néhány rúgást még a hétvégén, ami miatt fájdalmaim voltak. A válogatott orvosi stábja teljesen rendbe hozott, így bízom benne, hogy nem lesz probléma a továbbiakban és a finnek ellen is lehetőséget kaphatok.

A keddi mérkőzés teljesen más lesz, össze sem lehet hasonlítani a San Marino ellenivel. Sokkal jobb csapatmunkára lesz szükség ahhoz, hogy elhozzuk a három pontot. Nehéz dolgunk lesz, de remélem, az együttesünk bizonyítani tudja, hogy nehéz helyzetekben is helyt tud állni.

Rudolf Gergellyel jó párost alkottunk, San Marino ellen jók voltunk együtt, de hogy nehezebb meccseken is sikerül-e így játszani, az majd később derül ki.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem változott semmi a Bayern Münchennek lőtt győztes gólom óta. Nagyon sok a megkeresés, középpontba kerültem, amit nagyon élvezek.

Ki kell használni ezt az időszakot, és ünnepelni kell, amikor annak van az ideje. Jó volt például a ZDF show-műsorában szerepelni, ahova a gólörömünk miatt is hívtak meg minket, ami védjegyünkké, egyfajta márkajelzésünkké vált. Jót bohóckodtunk Lewis Holtbyval és Andre Schürrléval.

Persze, nemcsak a gólom miatt nagy az érdeklődés, hanem azért is, mert a Mainz remekül kezdte az idényt. Hat mérkőzésből hat győzelem, csodálatos, nem várt kezdés.

Nagyon korai még arról beszélni, hogy a bajnoki cím esélyesei vagyunk, de az biztos, hogy ha nem törik meg a lendületünk, és továbbra is ilyen lesz a csapategység, akkor meglepetést okozhatunk, ami persze, nem feltétlenül jelenti azt, hogy mi is nyerjük meg a salátástálat.

Ami a saját teljesítményemet illeti, természetesen nőtt a tekintélyem a Wolfsburgnak és a Bayernnek lőtt gólom óta, de ami még ennél is fontosabb, hogy mind az eddigi hat mérkőzésen pályára léptem a szezonban, háromszor ráadásul kezdőként. Ennek a csapatnak éppen az az erőssége, hogy nincsenek sztárjai, mindenki egyenlőnek számít, és mindenki százszázalékos teljesítményt nyújt.

Hozzá kellett szoknom, hogy nem sok lehetőségem van a gólszerzésre, és ki kell használni azt a keveset is. Igazából a Wolfsburg és a Bayern ellen is úgy lőttem gólt, hogy egyik sem ziccer volt, elvégre mindkét esetben a kapunak háttal állva kaptam a labdát.

Mindegy, hogy egy- vagy kétcsatáros játékot játszunk. Ha egy csatárral állunk fel, akkor a szélsők jobban támogatnak, a középső védőkkel azonban egyedül kell harcolni. Viszont ha két támadóval állunk fel, akkor kevesebb támogatás jön a szélekről, ugyanakkor a belső védők elleni harc így jobban megoszlik.

Jelen pillanatban csak a hétvégi meccs érdekel, ám nagyon örültem annak, hogy újra kaptam meghívót a válogatottba. Tudom, hogy Egervári Sándornak lesz egy nagy beszélgetése a csapattal, de úgy érzem, nekem ebbe nem kell beleszólnom.

Vannak nálam sokkal tapasztaltabb játékosok, én mindössze háromszor szerepeltem a válogatottban, éppen ezért úgy vélem, nem nekem kell a legnagyobb véleményformálónak lennem.

Nincs bennem feszültség, jó érzésekkel várom a San Marino és a Finnország elleni összecsapásokat, amelyeken, remélem, sikeresek leszünk majd. Abban is bízom, hogy jó játékkal járulok majd hozzá – a győzelmekhez.

Azt lehet mondani, hogy jó hétvégém volt. Több dolognak is nagyon örültem. Először is két héten belül harmadszor fordult elő, hogy azután szerezte meg a győzelmet a csapatom, hogy én beálltam. Így volt ez két hete Wolfsburgban, majd a Moldova elleni válogatott meccsen és most a Kaiserslauternnel szemben is.

Szintén öröm számomra, és ennek köszönhetően a Mainzon belül is nagyon jó a hangulat, hogy három mérkőzés után 9 pontunk van. Senki sem gondolt ilyen jó rajtra. Ha rápillantunk a tabellára, azt látjuk, hogy a második helyen állunk. Na erre senki sem számított…


A Lautern ellen fél órát kaptam, lett is volna egy hatalmas lehetőségem, de feltartás miatt lefújták az akciót. Úgy érzem, ebből a mérkőzésből is jól jöttem ki!

A harmadik dolog, ami miatt örültem a hétvégén, az az Újpest győzelme a derbin. Az öcsém jelenleg is Újpesten játszik, és nekem is volt közöm a lila-fehérekhez. Nem tudtam megtekinteni a találkozót, de Lőw Zsolti nézte, és a góloknál, valamint a kiállításnál küldte az SMS-eket. Így hát nem kevés üzenetet kaptam abban a másfél-két órában…

Egyáltalán nem örömteli téma Huszti Szabolcs és a magyar válogatott helyzete. Úgy vélem, Szabolcs hiánya hatalmas vesztesége a nemzeti együttesnek. Szükség van ilyen nagy nemzetközi tapasztalatú játékosokra. Egy jó formában lévő Huszti alapember a válogatottban. Mindenképpen szüksége van rá a magyar focinak!

Tegnap tudtam meg, hogy még az utazó keretben sem leszek Svédország ellen. Nagyon meglepett és csalódottá tett Egervári Sándor döntése. Természetesen el kell fogadnom, és úgy készülni, hogy Moldova ellen akár pályára is léphetek. Tudom, milyen a futball – lehet, hogy kedden már kulcsszerepem lesz.

Most már úgy látom, hibát követtem el, amikor a hétfői megérkezésünket követően, a sok újságíróval beszélgetve nagyon magabiztosan nyilatkoztam a svédek elleni találkozóról. Biztosra vettem, hogy szerep jut nekem azon a találkozón.

Mindez azért történhetett így, mert nagyon jól indult számomra az idény, kellő önbizalommal érkeztem Telkibe, az edzőtáborba. A sérüléssel terhelt felkészülés ellenére a Stuttgart és a Wolfsburg ellen is szerepet kaptam, jól ment a játék mindkét meccsen, Wolfsburgban győztes gólt szereztem. Ezért bíztam abban, hogy pályára léphetek a svédek elleni Eb-selejtezőn…

Legközelebb óvatosabbnak kell lennem, azt hiszem, ebből a leckéből máris tanultam. Feldolgoztam a történteket; csak a jövővel foglalkozom. Ma délelőtt együtt edzettem Bogdán Ádámmal, aki szintén kimaradt a keretből. Szombat délig lesz egy kis pihenőm, akkorra kell visszatérnem Telkibe. Bízom abban, hogy Moldova ellen már ott leszek a pályán, és bizonyíthatok!

Két felvetésre szeretnék még reagálni. Azért írok blogot, hogy őszintén leírjam a gondolataimat, éppen ezért rosszul esett, hogy titokgazda nevű hozzászólónk azt írta, ne kamuzzak a Real Madriddal kapcsolatban. Én azt vallom, hogy a Madridban töltött évek nélkül sohasem jutottam volna el egy top bajnokságba, ezért tartom jó döntésnek, hogy a királyi gárdához szerződtem.

A másik a mezlevétellel kapcsolatos felvetés, amire válaszolni szeretnék: egy mérkőzésen, amelyiken egy csapat 0–3-ról fordít, és te lövöd a győztes gólt, nem tudsz higgadt maradni. Aki már átélt ilyesmit, az ezt pontosan tudja…

Nagyon boldog voltam, hogy a sérülésemből felépülve egyből megkaptam a lehetőséget. Már annak is örültem, hogy a Stuttgart ellen pályára léphettem. Az is fantasztikus mérkőzés volt, akárcsak a Wolfsburg elleni. A Stuttgart ellen még csak a kapufát találtam el, de a Wolfsburg ellen már a gól is összejött.

Annak idején életem legjobb döntése volt, hogy a Real Madridhoz szerződtem, másképp nem jutottam volna el odáig, hogy bemutatkozhassak a Bundesligában. A német bajnokság jelenleg meghatározó Európában, a stadionok hangulata és a nézőszám fantasztikus, mint ahogy az is, hogy ennek részese lehetek.

Mainzban imádják a futballt! Wolfsburgból hajnali egy órakor értünk haza, de még akkor is több százan vártak ránk, hogy együtt ünnepeljük meg a győzelmet.

Külön öröm, hogy bár keveset készülhettem a csapattal, mégis számítanak rám. Nehéz úgy beállni, hogy a nulláról rögtön száz százalékra kell felpörögni, de most ez van, ezt a lehetőséget kell megragadnom. Ebben segítségemre van, hogy a jelek szerint a klubnál nagyon bíznak bennem.

Szintén örvendetes számomra, hogy Egervári Sándor is számít rám. Még amikor sérült voltam, beszélgettem a szövetségi kapitánnyal, aki jelezte, hogy figyel, és megfelelő teljesítmény esetén számít rám a válogatottnál.

Ott van a fejemben, hogy nem felejtettek el a nemzeti csapatnál, és ez nagyon feldob. Persze nem csak a klubomban kell jól teljesítenem. A magyar válogatottban is hajtani kell, sőt még jobbat és még többet kell nyújtanom ahhoz, hogy mindig kerettag legyek.

A Svédország elleni mérkőzés kapcsán már sokszor elmondtam, hogy ha ott akarunk lenni egy Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon, akkor egyrészt a kötelező győzelmeket hozni kell, másrészt bravúrt kell elérni a nagycsapatok ellen. Ha most behúzzuk ezt a győzelmet, már elégedett leszek…

A szerződésemmel kapcsolatban még nem tudok konkrétumokról beszámolni, úgyhogy most főleg a rehabilitációval foglalkozom. Itt vagyok jelenleg Mainzban, és gőzerővel készülök a visszatérésre. Egyelőre erősítek, gyógytornázok, kocogok, biciklizek, de néhány nap múlva elkezdhetem a futóedzéseket.

A felkészülés 15-én kezdődik Madridban, míg a németek 19-én indulnak edzőtáborba, és úgy tűnik, bárhol is tréningezem majd, egészségesen kezdhetem el a munkát. A kölcsönszerződés lejárt, de marasztalnak Mainzban, erre büszke is vagyok, szóval én is kíváncsian várom, hogyan alakul a sorsom.

És akkor néhány szó erejéig rá is térek a mindenkit lázban tartó vb-re. Már korábbi blogbejegyzéseimben is írtam, hogy szerintem az angolok és az argentinok is erősebbek voltak a német válogatottnál, ők viszont sokkal egységesebb csapat benyomását keltették. Amíg ez a „felállás”, addig bárki ellen esélyesek lehetnek, így az általam jelenleg a világ legjobbjának tartott spanyolok ellen is.

Azért lesz különösen érdekes számomra a Németország–Spanyolország vb-elődöntő, mert mindkét országban játszottam, így talán mondhatom, hogy ismerem a stílusukat. Egy kicsit a spanyoloknak szorítok, de nincsenek nagy formában, így a németek a korábbiakban látott játékukkal megverhetik őket.

Mielőtt a foci-vb-ről kifejteném a véleményemet, néhány velem kapcsolatos dolgot is leírnék. Úgy tűnik, hogy a Real Madrid hajlik az egyezségre, a Mainz számítana rám, és én is szívesen maradnák. Tehát mindhárom fél ugyanazt szeretné, de valamiért mégsem jött még létre a megállapodás…

Június 30-ig, vagyis szerdáig köt jelenlegi szerződésem a Mainzhoz, utána, ha nem sikerül megegyezni, vissza kell térnem Madridba. Én azt szeretném, ha szerdáig létrejönne a megállapodás a Mainz és Real Madrid között. Jelenleg úgy fest, másfél-két hét múlva teljes értékű munkát tudok végezni. Nagyon bízom benne, hogy addigra teljesen egészséges leszek.

Itt Németországban, mint ahogy korábban is írtam, nem meglepő módon óriási a futball-láz. Hatalmas meccs lesz az angolok elleni, amelyet szerintem a németek nyernek majd. Nemcsak ezen a vb-n, hanem az utóbbi években is jobb volt a német foci. Persze, előfodulhat meglepetés, hiszen a kieséses szakaszban már minden lehet, de én biztos német sikerre számítok.

Az argentinok játéka eddig a legjobb élmény számomra a vb-n. Már korábban is a legnagyobb esélyesek közé soroltam őket, és a csoportmeccsek alapján ez mit sem változott. Rajtuk kívül a németek és a spanyolok esélyesek még, de én meglepetést várok egy kisebb dél-amerikai csapattól. Úgy érzem, valamelyikük nagyot alkothat Dél-Afrikában.

Megkezdtem a rehabilitációs edzéseket, de lehet, hogy néhány hetet még pihennem kell. Úgy tűnik, szépen gyógyulnak a szalagok a bokámban, viszont a megterhelés miatt kisebb szünetet kell majd tartanom.

A jövőmmel kapcsolatban még nem tudok biztosat mondani, továbbra is megy az alkudozás a Mainz és a Real Madrid között, az ügyemben június végéig biztosan döntés születik, hiszen addig szól a kölcsönadási szerződésem a Mainznál.

Természetesen figyelemmel követtem foci-vb-t, de egyáltalán nem vagyok elájulva az eddigi mérkőzésektől. Ahogy már-már megszoktuk az utóbbi évek tétmeccsein, egy gól dönt a találkozókon, és az is gyakran vagy pontrúgásból, vagy az után születik.

Nekem eddig a németek és az argentinok játéka tetszett. Annak ellenére, hogy Messiék sok helyzetet kihagytak és csak egy gólt lőttek, számomra meggyőzőek voltak.

A németek remekül játszottak az ausztrálok ellen, és ez még jobbá tette az amúgy is remek itteni futballhangulatot.

Eddig is nagyon tetszett, ahogy a német szurkolók hozzáállnak a futballhoz, hihetetlen, mennyire szeretik a focit.

Ez Mainzban sincs másképpen: eszméletlen figyelem kíséri a mérkőzéseket, az pedig fantasztikus, amikor 40 ezer drukker van a főtéren, és kivetítőn nézik a találkozókat.

Cacau jól elintézett engem, teljesen ártalmatlan szituációban az oldalvonal mellett csúszott rám. A bokám rögtön bedagadt, nagyon fájt, és le is kellett cserélni engem. Az orvosi vizsgálaton kiderült, hogy a sípcsontom és a szárkapocscsontom között elszakadt egy szalag. Ez a szalag igazából már 2-3 éve el van szakadva, de eddig nem tűnt fel. Szerdán megyek egy specialistához, akkor dől el, hogy kell-e műteni.

Nagyon bízom benne, hogy elkerülhető a beavatkozás, és akkor csak néhány hetet kell kihagynom, a bokám ugyanis minden bizonnyal gyorsan rendbe jön. Az már biztos, hogy a Schalke ellen nem léphetek pályára, amit nagyon sajnálok.

Cacaura nagyon mérges vagyok, nem értem, miért kellett az oldalvonal mellett ilyen veszélyesen rám csúsznia. A német válogatott csatár egyébként a mérkőzés után elnézést kért a tettéért.

Annak nagyon örülök, hogy a hétvégén remek gólt szerző Malik Fathival együtt megtartanának. Jó érzés, hogy számítanak rám Mainzban. Egyelőre annyit tudok, hogy megkezdik a tárgyalásokat a Real Madriddal. Bízom benne, hogy sikeresek lesznek a tárgyalások, és minél hamarabb visszatérhetek a pályára, nem kell sokat kihagynom a sérülésem miatt.

Egy csatár teljesítményét leginkább a gól határozza meg, ezért kicsit ideges voltam, hogy eddig még nem voltam eredményes a Mainzban. Tegnap azonban sikerült betalálnom, de ami ennél is fontosabb, három rossz meccs után végre nyertünk!

Nagyon fontos, hogy érzem, bíznak bennem a csapatomnál. Több szerepkörben is játszatott már az edzőm, most épp Bancé mögött, afféle hátravont ékként. Nem lepett meg sem a felállás, sem az, hogy kezdő voltam, hiszen egész héten így készültünk.

Elég gyorsan történt minden, arra emlékszem, hogy egy bedobást követően hozzám került a labda, igyekeztem megtartani, majd ballal akartam ellőni, de éreztem, hogy abba belelépnének, ezért visszahúztam a labdát, és csak azután lőttem. A hosszú sarkot tudtam megcélozni, jól találtam el, így a hálóban kötött ki a labda.

Ezt a gólt Varga Zoltán emlékének ajánlom! Nagyon megrendített a halála, úgy érzem, pótolhatatlan veszteség érte a magyar labdarúgást. Szerencsésnek érzem magam, hogy ismertem Varga Zolit. Tiszteltem mint korábbi labdarúgót és mint embert is.

Természetesen nyomon követtem az el clásicót, a Real Madridnak szurkoltam, de el kell ismerni, nagyon jó a Barcelona. Nem is tudom, ki fogja tudni megállítani a katalánokat. Hét forduló van hátra a bajnokságból, még történhet bármi, de az bizonyos, hogy a madridiaknak nagyon nehéz dolga lesz…

Úgy érzem, hogy nehezebb időszakot élek meg mostanában, sajnos nem jönnek a gólok, és ez zavar. Ennek ellenére nem adhatom fel, csinálnom kell tovább a dolgomat, nyugodtnak kell maradnom. Minden pályafutásnak vannak nehezebb periódusai, talán most én is pont egy ilyenben vagyok.

Nincs könnyű dolgom, hiszen egyedüli csatár vagyok. Ráadásul még szoknom kell az ilyen szintű bajnokságot, mint a Bundesliga, hiszen korábban nem játszottam ilyen ritmusban. A Freiburg ellen egyáltalán nem ment jól, nagyon érződött, hogy nem voltam játékban. A Wolfsburg ellen már más volt a helyzet, de bosszankodom a kimaradt helyzetek, különösen az egyik fejesem miatt, ami után a labda centikkel ment el a kapufa mellett.

A címvédő ellen végig mi uraltuk a játékot, a mérkőzésen tizenhétszer lőttünk kapura. A második félidőben nagyobb helyzeteink is voltak, de ahogy ilyenkor lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, és a meccs végén Dzeko két gólja eldöntötte a három pont sorsát.

A klub és a szurkolók részéről sem érzek semmiféle nyomást, maximális a bizalom irántam. Persze, megértem, ha néhány drukker kicsit elégedetlen, hiszen a gól nagyon hiányzik.

Aristide Bancé három meccses eltiltásából még egy hátra van, ha lehetőséget kapok, akkor azon kell bizonyítanom. Tisztában vagyok a képességeimmel, és tudom, ha folytatom a megkezdett munkát, akkor annak meglesz az eredménye.