Írta: Szalaiblog 2010. márc. 11. 22:24
Lehet meglepő, amit írok, de szerintem a Bayern München a BL egyik esélyese. Ribéry és Robben két kiváló szélső, megkockáztatom, hogy ők most a legjobbak a sorozatban. A már kiesett Realnak van egy Cristiano Ronaldója, a Barcelonának meg egy Messije, akik kiváló játékosok, de ők inkább középen játszanak és nincs ilyen tudású párjuk, legalábbis olyan, aki ekkora formában van.
A Fiorentina ellen azért nehezen ment a továbbjutás a bajoroknak, de úgy érzem, egyre jobb formába lendülnek és a kezdeti kritikák után mára mindenki beismeri, hogy beérett Louis van Gaal munkája.
A Real Madrid BL-kálváriája nem új keletű, sorozatban hatodszor nem jutottak a legjobb nyolc közé. Biztos vagyok benne, hogy a mostani kiesést hatalmas katasztrófaként élik meg, hiszen pokolian erős kerettel vágtak neki az évnek, a fő cél pedig a BL-győzelem volt, hiszen a döntő éppen a Bernabéuban lesz…
A Lyon elleni hazai meccset szerintem már az első félidőben el kellett volna dönteni. Nem tudom mi az oka, de amikor nagy a tét, nem hozzák magukat a Real-játékosok. A spanyol bajnokságban minden hazai meccsüket megnyerték, most pedig a Lyon ellen botlottak, amelyik a francia bajnokságban sem szerepel kiemelkedően.
A csapatépítés nem megy olyan egyszerűen, hogy veszünk néhány klasszisjátékost, és már is jók vagyunk. Cristiano Ronaldo rugdossa a gólokat, jól játszik, de Karim Benzema például még nem szokta meg a spanyol bajnokságot és Kakának sem ment olyan jól az átállás.
Olvastam Cicinho nyilatkozatát a Raúl Madridról, szerinte hátrányosan kezelik a külföldi labdarúgókat, és minden a csapatkapitány körül forog. Én persze nem tapasztaltam hasonlót, de az én helyzetem más volt. Kakát is megtaláltak az újságok, és sokan ki is kezdték. Ez ilyen szinten nem meglepő, hiszen óriási pénzért vették őt. C. Ronaldót nem bántják, ami nem véletlen…
Ugyanakkor nagy bátorság kell Raúl kritizálásához, hiszen nem keveset tett le az asztalra a Real ikonja. Cicinho viszont nem alkotott maradandót Madridban… Úgy vélem, hogy a brazil számára savanyú a szőlő. Talán így akart visszavágni azért, hogy kirakták a csapatból.
Rátérve a Bundesligára: Mainzban kiváló a hangulat, hiszen a csapat jobban teljesít, mint az eredeti elvárások voltak. A Hoffenheim elleni győzelem után még jobb kedvű lett a társaság, így tényleg élmény itt lenni.
Jómagam szerintem még maradok csereember, inkább egy csatárral játszik a Mainz, de az is lehet, hogy ez változik. Addig is megpróbálok élni a kevés lehetőséggel, és minél előbb gólt akarok szerezni!
Eddig 12 komment érkezett

-
eeloo
2010. 03. 11. 22:49
[1]
-
jedi89
2010. 03. 11. 23:00
[2]
Szia Ádám,így van egyetértek veled Robberyről is:) keményen tovább és meg lesz az eredménye!
-
OneLoveOneUnited
2010. 03. 11. 23:15
[3]
Hello,
Én nem értek egyet a bayernel kapcsolatban, szerintem addig maradnak a Blben amíg nem kapnak egy angol ellenfelet, vagy egy mondjuk barcát...
Neked viszont nagyon szurkolok, hogy minél előbb gólt, gólokat lőjél.
Sok sikert! -
bajezid
2010. 03. 12. 1:27
[4]
Szia szerintem nem azt kell nézni hogy mit szúrt el a Real Madrid, hanem azt h hogyan épített egy ilyen jó csapatot Claude Puel a Lyonból, legjobbjuk Benzema elvesztése után. Nagyon össze voltak rakva és kitették a szívüket a pályán. A Debrecen ellen is láthattuk h másik dimenzióban játszanak. De ez óriási meglepetés. Szerintem a MU, Chelsea, Barca-n kívül senki nem örülne ha őket kapnák. A második félidőben a Madrid elképzelés nélkül játszott. Az edző nem merte megkockáztatni, hogy védő helyett támadót vigyen be. Lyoniak lefutották a sztárokat. És szerintem Raul ahhoz képest, hogy milyen jó játékos méltatlanul keveset játszik idén.
Viszont nagyon szurkolok neked és Lőw Zsoltinak, jó a csapatotok. Varga Zoli azt mondta múltkor a digin, hogy Bancé viszi a hátán a csapatot. Remélem, hogy átvállalsz majd belőle valamit ha szerepet kapsz. A te passzod nélkül ő sem rúgta volna be azt a bődületes gólt a múltkor. Szólj majd rá, hogy ha másnak nem is neked nyugodtan passzolhat, nem kell mindenkit kicseleznie.
Hajrá Mainz! -
hakunakuna
2010. 03. 12. 4:10
[5]
Szerintem a BL sorsa messze nem dőlt el még. Szinte bárki nyerhet, de nem akarom Van Gaal-t kritizálni, de szerintem a bajoroknak a következő kör a végállomás lesz. Bárcsak ne lenne igazam, de én ezt érzem. A Real nem volt olyan magabiztos, mint az elvárható lett volna az tuti. Remélem hamarosan betalálsz a Mainzban és a Válogatottban is. Szerintem egyre közelebb vagy mindkettőhöz. A válogatottban talán nagyobb esélyed lesz, mert 1 csatáros játéknál a Mainz-ban nincs rá nagy sansz, hogy a csatár fejezi be az akciót, mert max távoli bomba vagy szabadrúgást lehegy így bekenni vagy egy büntetőt. Akciógólt nagyon nehéz lenne.
-
Trrunksboy
2010. 03. 12. 10:18
[6]
Hello,
A Madrid Bl szereplése engem is nagyon meglepett.Kaká-t sem kéne kikezdeni hiszen klasszis játékos, nemkell sok idő és újra jó formába lendül.
Örülök hogy a Mainzba igazoltál, láttalak Győrben élőben játszani és egyszerűen nem értem mért nem te voltál kezdő, mert amikor beálltál nagyon hajtottál és jó megmozdulásaid voltak. Többet csináltál azalatt a kis idő alatt , mint Torghelle meg Rudolf együtt az egész meccsen. Csak így tovább!!!
-
Koller14
2010. 03. 12. 12:08
[7]
Üdv!
Úgy gondolom nem volt meglepetés eddig a BL-ben! Papírforma szerint jutottak tovább a csapatok! Sajnos a Real-nál még mindig nem tanultak, hogy összevásárolni nem lehet egy csapatot! 6 éve nem jutnak be a legjobb 8 közé, ami eléggé égő azért! A vezetőség hibája, hogy nem tudtak 3-4 évet szánni egy mélységi csapatépítésre!
Amúgy én azt mondom hogy nincs favorit a (leendő) 8 Bl csapat közt, bárki nyerhet, attól függ ki milyen napot fog ki! Emlékezzünk csak, az év elején az Arsenalra azt mondták a legjobb négyből is kiszorul majd, meg hogy a Bl-be se jutnak semeddig, mert gyengültek!
Erre fel bajnokesélyesek egy v. Persie nélkül és újfent bejuthatnak a legjobb 4 közé...ja és folyamatosan bent vannak a legjobb 8 között a Bl-ben, pedig nem igazol milliókért sztárokat!
Nagyon bízok hogy izgalmas párosítások és meccsek lesznek a következő fordulóban is!
A Bundesligában meg nyomjad csak keményen és bekerülsz idővel a kezdőbe! -
BeeKay
2010. 03. 12. 14:18
[8]
Ribery-t szerintem csak Alex Ferguson tudná régi fényében tündököltetni. Ahogyan játékstílusa alapján is Manchester lenne a legmegfelelőbb hely számára.
A Bayernnel kapcsolatban tényleg ez a két játékos húzza a csapatot. Azonban egy manchesteri vagy londoni találkozás nem tenne nekik jót, ott ugyanis egy komplett csapattal állnának szemben. Szerintem csak a szerencsés sorsoláson, múlik a továbbjutásuk, utána viszont nincs tovább.
Veled kapcsolatban meg szerintem Németország nem a legjobb helyszín számodra. Ha lehetőséged lesz változtass rajta és akkor a többi fiatallal (U21, U17) elég sikeres válogatottat formálhattok a későbbiekben. -
endless11
2010. 03. 12. 21:30
[9]
Nagy dolog lenne, ha Ádám a Manz-ban tudna maradni és idővel kezdő tudna lenni, amit ugye gólokkal tudna biztosítani. Ehhez kívánok neki szerencsét, hitet és szorgalmat!
-
Kollegata
2010. 03. 13. 14:07
[10]
Én nagyon nem szeretem a Bayern-t, de ennek ellenére azt kell mondjam: idén ők a legjobban összerakott topcsapat. A Barca eltaktikázta magát a játékoscserékkel, a Realról leírtál mindent, amit tudni kell. A Man U. most a legnagyobb ellenfele a Hollywood FC-nek.
Hajrá Mainz! ;) -
carlos732
2010. 03. 13. 21:14
[11]
Hát a mai eredményt és a te helyzetedet látva,nem sok jót vetít előre.10-20 perceket játszol,gól ez alatt sehol(persze Bancé kilállítása,új reményt adhat).Egy biztos ha ez sokig így marad,max a válogatottság miatt érte meg változtatni.Mert a manzi kispadra a fele annyian figyelnek a világon mint Real Madrid B csapatára.
-
freka
2010. 03. 15. 13:48
[12]
Bee,egy jobb helye van Riberynek, s az a Barcelona ! A jatekostemeto Madrid remeloleg mar szoba sem johet nala, viszont uj impulzusokra van szuksege a Barcanak es neki is !
Amugy nem kell felteni iden a Bayernt sem, nem hiaba mondtak kedden a jatekosok, hogy barki johet, a Barcan kivul !
Tehat a tulertekelt ManU is !
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Szia (én meg új vagyok itt) :)!Egyet értek aval amit Cicinhoval kapcsolatosan írtál."Raúl kritizálásához, hiszen nem keveset tett le az asztalra a Real ikonja." Ezzel tökéletesen egyet értek,és örülök hogy vannak olyanok akik így gondolkodnak!
Sok sikert,varom mar a góljaidat !